2013 nyarán elhatároztuk, hogy új konyhapultot építünk a
benti konyhában. Annának tervei is voltak. Anyagszámítás, szükséges eszközök,
sör, pálinka, szóval minden, ami kell. Csak azt nem mértük fel, hogy hosszú
hétvégéken át reggeltől késő éjszakáig melózni fogunk.
Egyszer csak szeptember 13-án, pénteken egy környékbeli
tüzépről, a Curiosity rovert megszégyenítő képességekkel bíró teherautó
felhozta az építőanyagot meg még rengeteg cuccot a házhoz. Először Lacival meg
Attilával elbontottuk a régi cserépkályhát a konyhában, aminek pont semmi köze
nem volt a konyapulthoz. De ha már homár, akkor legyen kövér! Az izzó
kalapácsok, szikrázó feszítővasak és sokasodó üres sörös dobozok lelkesítő
hatására a hajdani Lenin Kohászati Műveket megszégyenítő munkamorállal,
rajtaütés szerűen elbontottuk a régi konyhapultot is. Ekkor dél volt, már nem
voltunk szomjasak, és Anna egy szép nagy rakás sitt tetején méregette, hogy mi
és hol legyen az új konyában.
Mindeközben Laci és Feri bácsi a nyári konyha tűzhelyét
alapozták, ami szintén bontott téglából épül. (Az még mindig épül, mert bár
Laci már többször elhatározta, hogy befejezi, végül mindig mással foglalkozik,
pedig ez az ő projektje. Pl. az új maróval, amiről az édesanyja csak annyit
jegyzett meg halkan, hogy minek vettünk neki új játékot. J ) A régi zöld cserépkályha
helyére az új vaskályhát állítottuk fel, de előtte Feri bácsi olyan bontott
tégla emelvényt épített alá, hogy azóta is egyedül ott lehet derékszöget
fellelni Hidegkúton.
Közben megérkezett egy jó barátunk – Balázs – is, aki
egyébként bútorasztalosként dolgozik, úgyhogy nekiláttunk vele kettesben
bontott téglából falat építeni. Mondtam neki, hogy én még sosem végeztem ezt a
műveletet, de bíztatóan mosolyogva, bátorító hangon nyugtatott meg, hogy ő sem.
Sebaj! Van vízmértékünk. És különben is, majd az asztalos kihozza – mondogattuk
kevés meggyőződéssel. Persze akkor ő még nem tudta, hogy ő lesz az asztalos.
Ezzel a lendülettel a két részből álló konyhapult egyik felének téglafalazását
sikerült befejezni (igaz, hogy az egészet terveztük). Utólag többször is
eredménytelenül próbáltam megfejteni, hogy hogyan lett hasa a falnak, amikor
minden egyes tégla elhelyezésénél használtuk a vízmértéket. És nem a falazó
habarcs megkeverésére! Sajnos vasárnap este még egy fél kád bekevert anyag
maradt, amit már idő hiányában nem tudtunk felhasználni. Nehogy kárba vesszen a
nehezen felszállított anyag, ezért hét közben, szerdán felszaladtam, hogy
elhasználjam az anyagot, s egyben kicsit építsem a másik oldalt is.
Aztán következő vasárnapfolytatás. Laci azzal kezdte, hogy
szétszedte, amit szerdán raktam, mivel a téglákat előzőleg nem vizeztem, így
kiszívták a kötőanyagból a nedvességet, mielőtt az megkötött volna. Első rangú!
Kezdtük elölről, kb. az első sor maradt meg. Közben megérkezett a hétvégi vendég
csoport is… Megvan annak a hangulata, ha az ember meszes-malteros kézzel
rohangászik a konyhából ki és be, miközben fizető vendégek vannak a
turistaházban. Ők azért érezték bután magukat, mert látták rajtunk, hogy
megszakadunk a melótól, mi meg azért, mert ők hozzánk mégis csak pihenni
jöttek. Ráadásul pont az a csapat volt, akik két évvel ezelőtt, a fürdőblokk
teljes újjáépítésénél is itt voltak. Így aztán többször is magam előtt láttam,
amikor a régi-új fürdőhelyiség frissen lerakott járólapjait éjjel kettőkor még
fugáztuk fejlámpa fényénél. Deja vu. Ők eközben folyamatosan alkoholtartalmú
italok kóstolását szorgalmazták, ami növeli az építőiparban általában kívánatos
vízszinttől való átlagos eltérés nagyságát. Ezzel el is ment ez a hétvége.
Következő alkalommal Laci levakolta az egész pultfalat.
Állítólag kellemesen kipihente magát azon a hétvégén… Sajnos én nem tudtam
ebben részt venni, mert sürgősen a Magas Tátrában kellet túráznom. Végül egy
újabb alkalommal, amikor a MOME tábor által készített nyári konyha projekt
videóját is levetítettük, felkerült a kemény küzdelmek árán, részben Bécó és
Geri által felszállított új konyapult is a helyére. Az építési ragasztó és a
szögvas merevítők meglepően strapabíróvá tették. Már csak kisebb munkálatok
maradtak a végére, amiket apránként végeztünk el: festés, élfólia ragasztás a
pultra, élvédő ragasztás a falra.
S, hogy Anna se maradjon ki a kivitelezésből (és ebből a
blogból), neki állt polcot csinálni, ami olyan jól sikerült, hogy elkészülte
után a vendégek egy darabig nem merték használni, mert azt hitték, ott valami
különlegeset tartunk. Tényleg szép lett. Na jó, Annával most igazságtalan
vagyok, mert ha ő nincs, akkor elhagytuk volna az eszünket és éhen is maradunk.
Ugyanis ő volt a tervező, a műszaki ellenőr illetve a szakács is, és ehhez
képest meglepően sokszor figyelembe vettük a véleményét. A bárszékek és a hangulatvilágítás
már csak hab volt a tortán. Akkor éreztem igazán, hogy elkészültünk, amikor a
bárszéken ülve és a pulton könyökölve az első korsó sört kitöltöttem.
Azonban mégis Balázs fogja feltenni a koronát erre a munkára,
ugyanis ő szállítja a fiókokat, összesen hetet, amikben a konyhai eszközök
végre a helyükre kerülnek majd.
Hát így épült fel a konyhapultunk, igazi közösségi munka
volt. Köszönjük mindenkinek a részvételt! Jövőre folytatása következik…
